2009. június 30., kedd

Program

KGST Party 007 - 2009. augusztus 21-23.

Nyíregyháza - Sóstói Múzeumfalu
Napkor - Napkorona Udvarház



2003-ban, még csak egy maroknyi autósnak hoztuk össze az első találkozót….a történet többi része jól ismert, hiszen az évek óta növekvő KGST Party, mára már a nyár egyik meghatározó autós rendezvényévé nőtte ki magát, bekapcsolva Nyíregyházát az országos vérkeringésbe.
2008., a jelentős változások éve volt a találkozó történetében, hiszen első ízben lett többnapos a „legkeletibb találkozó”, illetve duplán új helyszín debütált történetünkben. Tavaly közel 230 jármű, az ország minden részéről; több ezer érdeklődő, színes programok jellemezték a nyíregyházi találkozót.

Az elmúlt évben bemutatkozott két új helyszínünket újra csatarendbe állítjuk, és megkoronázzuk a nyarat egy igazi autós, motoros hétvégével.

2009-ben is szeretnénk, ha egy hasonlóan feledhetetlen rendezvénnyel zárhatnánk a nyarat. Erre a vállalkozásunkra talán a legalkalmasabb hétvégét választottuk, hiszen az augusztus 20-ai hosszúhétvégére tettük rendezvényünket. Ez a szerencsés egybeesés lehetőséget ad az ország keleti részének jobb megismerésére, emberi kapcsolatok elmélyítésére. Az augusztus 20-ai debreceni Virágkarnevál, tűzijáték, vagy családi kirándulás a nyíregyházi Állatparkban, Élményfürdőben; a pénteki tájékozódási túra, paint-ball, a Guinness-rekord kísérlet, az esti felvezető rendezvénnyel; a szombati felvonulás és utánozhatatlan hangulatú Múzeumfalus rendezvények, a szombat esti koncert, vagy a megújuló vasárnapi autós verseny, mind garancia arra, hogy hasonlóan jól érezzétek magatokat, mint tettétek korábban is.

Mit kell tenni?

Beírni naptáratokba ezt a dátumot, barátokat, barátnőket összeszedni, családot becsomagolni az autó hátsó ülésére, és útnak indulni Nyíregyházára. Megkoronázni a nyarat a KGST Partyval.


2009. augusztus 21. péntek, Napkor-Napkorona Udvarház

10.00 Kapunyitás
érkezés Napkorra, sátorverés, kézfogás, szusszanás

14.00 Tájékozódási verseny
némi poénnal fűszerezve

16.00 Paint-ball
védőruha, maszk biztosított

18.00 Guinness-rekord kísérlet
egy időben való szalonnasütés rekordja

20.00 Koncert
ezt még jól kitaláljuk

2009. augusztus 22. szombat, Nyíregyháza, Sóstói Múzeumfalu

08.00 Kapunyitás
a Sóstói Múzeumfalu birtokbavétele

10.00 Hivatalos megnyitó
ami mindig vidám, és örömteli, mert ott vagytok

11.00 Játékos vetélkedők
a Múzeumfaluban egész nap

13.30 Vizes vetélkedő
20 fő részvételével a Sóstói strandon

16.00 Felvonulás előkészületei
összepakolás a Múzeumfaluban, készülés a nagy útra

16.30 Felvonulás
rendőri felvezetéssel átvonulás Napkorra

Egész napos programok:

Játszótér, kézműves bemutatók, biztonságiöv szimulátor, tűzoltóság-, speciális mentők bemutatója, véradás, interaktív kiállítás, Retro-játék kiállítás, Retro Rádió látványstúdió, étkezési lehetőség több helyen, büfé.

2009. augusztus 22. szombat, Napkor-Napkorona Udvarház

17.30 Érkezés Napkorra
rendőri felvezetéssel a menet a napkori helyszínre visszaér

18.00 Eredményhirdetés
a pénteki és szombati versenyszámok díjazása, legek értékelése

19.00 All-Inn koncert
20.30 Exotic koncert


Egész estés lehetőség:
Büfé, sátrazási lehetőség

2009. augusztus 23. vasárnap, Napkor-Napkorona Udvarház

08.00 Ébresztő
reggelivel igyekszünk életet verni a megfáradt népségbe

09.00 Off-Road autózás
a Niva 4x4 klub úttalan utakon autózása, jól látható helyen

10.00 Öttusa
autós-, gyalogos-, kerékpáros-, lovas-, és lövész számokban összetett verseny

12.30 Ebéd
ez olyan tipikus vasárnapi izé, dél körül

14.00 Búcsú
keretes szerkezetű a rendezvény, elején-végén puszi, meg könnyek, jól beiratjuk mindenkivel a 2010-es dátumot

Tervezett árak:

Regisztrációs díj (utasok számátol függetlenül) 1500 Ft / autó
750 Ft / motorkerékpár
(a regisztrálás mindhárom napra, minden helyszínre belépésre jogosít)

Sátorhely: -hozott sátor 1000 Ft / fő / éj
-épített sátor (4 fő/sátor) 2000 Ft / fő / éj

Külsős belépőjegy:
-péntek (Napkor) ingyenes
-szombat (Múzeumfalu) 300 Ft / fő
-szombat (Napkor) 500 Ft / fő
-vasárnap (Napkor) ingyenes

Paint Ball: 15 Ft / töltény
elérhetőségek:
Pócsi Attila
patti67@freemail.hu; 30/550-43-69
Pócsi István
istvan@kgstparty.hu; 30/528-59-64

2009. május 12., kedd

Kiskarácsony, avagy nagy

Örökös lépéselőnyben vannak Tibkéék Nagykariban. Idén, immáron a kilencedik találkozót hozták össze „télapóföldjén”, és újra nem okoztak meglepetést.

A korai dátum, vagy inkább a legelső dátum, ami megmozgatja a Trabantos társadalmat, újra megzsongatta a fejeket, és tippelni sem merem mennyien, de igazán szép számmal jöttek össze a 2takt-szerelmesek. Az, hogy május elején ennyire meleg legyen, már-már embertelen, de inkább ez, mint gumicsizma, bár mindkettőnek megvan a varázsa.

Idén is sikerült eljuttatni a KGST Party hírét Nagykarácsonyba, de sajna éppen úgy, mint tavaly, csak mezítlábasan, stoppolva jutottam el a helyszínre. Tök jó dolog, újra és újra régi arcokkal találkozni, akik csak itt találhatók meg (ez az én hibám is, keveset vagyok más találkozókon), no meg szívmelengető olyan figurákat látni, akik voltak Nyíregyházán, de ott bokros elfoglaltságaink miatt keveset tudunk velük beszélgetni. Az idei nagykarácsonyi találkozón már időben debütált a 2009-es pólónk, illetve a 007-es design, ami bízunk benne, hogy az idei évet végig fogja kísérni, sokszor, sokfelé fogtok vele találkozni, így beivódik mindenki homloklebenyébe, hogy augusztusban találkozunk.

További részletes információk a KGST Party 007-ről:

Pócsi Attila
patti67@freemail.hu
30/550-43-69

Pócsi István
istvan@kgstparty.hu
30/622-31-21
30/528-59-64

2009. április 27., hétfő

első megszólalás

Sziasztok!
Úgy zártuk a 2008-as KGST Party-t, hogy egy év múlva találkozunk. Igyekszünk ígéretünkhöz hűnek lenni, így közzé tesszük a most ismert információkat azért, hogy időben döntést tudjatok hozni. Egy ideiglenes oldalon kommunikálunk, de a régi címen. Fotókat ezen az oldalon nem fogtok találni, de igyekszünk egy olyan site-ot elkészíteni, ahol minden korábbi arhív anyag fellelhető lesz. Ezen a címen folyamatosan tudatjuk a programot, történéseket, és természetesen arról is adunk híreket, hogy idén mi mennyibe fog kerülni. Annyit elárulhatunk, hogy alapvetően nem lesz drágább a találkozó, mint tavaly, ezzel is igyekszünk megkönnyíteni a döntéseteket.
Találkozunk augusztus 21-23. között a „legkeletibb találkozón”.

Üdv: Attila és Ist